NEPÁLBA is ELJUTOTTUNK

Gödri Matilda művésztársunk jóvóltából a Fine Arts Capital egyesület tagjai Nepálba is eljutottak. Matilda, mint az egyesületünk "utazó nagykövete", vitte hírét művészeink jókívánságainak, - egy, a kézjegyeinkkel ellátott fehér selyemsál formájában, egyenesen a Lumbini - ligetbe, Buddha születésének helyszínére. Matilda nem csak az egyesületi tagok szellemiségét képviselte ezen a szent helyen, hanem elhozta nekünk azt a buddhista áldást is amely így most két világot összeköt. Szívből jövő hálás köszönetünk ezért a szép és nemes cselekedetért.  

A legendák csodálatos történetekkel mesélik el a Buddha fogantatását, születését és egész életét. Májádévi királyné megérezte, hogy égből jött gyermeknek ad majd életet. Fogadalmat tett, hogy böjtöt és lemondást gyakorol, így válik méltóvá erre a magasztos feladatra. Május havának 15. napján a királynő pihenni tért a királyi palota lugasába. Álmában csodálatos látomás jelent meg előtte. Gyermeke a születendő Bódhiszattva, testének jobb oldalán keresztül méhébe lépett, hófehér, hat agyarú elefánt képében. Májá királyné úgy hordozta méhében a Bódhiszattvát, mint edény a szezámolajat. A leendő Buddha elmélkedő helyzetben sugárzó drágakő-tartóban időzik anyja méhében és az istenek már akkor hódolnak neki.

Tíz hónap múlva, közvetlenül Buddha születése előtt, minden mozgás megszűnik az emberek és a természet világában: a virágok nem nyílnak tovább, a szelek nem fújnak, a folyók és a patakok nem folynak, a nap, hold és a csillagok mozdulatlanul állanak.

A tíz holdhónap elteltével, vaisákha hónapban éppen teliholdkor, a királyné már a gyermeke születésére készülődött, így elment a királyhoz és azt mondta:

– Kedvesem, el kell mennem a szüleimhez, a gyermekünk hamarosan megszületik.

Mivel akkoriban az volt a szokás, hogy egy anya a saját szülei házában, rokonai körében hozza világra gyermekét, a király beleegyezett:

– Rendben van, előkészítek mindent az utazáshoz.

A király elrendelte, hogy egyengessék el a Kapilavasztu és a közeli Dévadaha városa közötti utat, ékesítsék fel zászlókkal lobogókkal, szegélyezzék hordókba ültetett pálmafákkal, a fák közé állítsanak tiszta vízzel telt dézsákat. Katonákat küldött előre, hogy őrizzék az utat, néhányat pedig a királyné mellé jelölt ki őrnek. Amikor minden készen állt, Májá beszállt egy aranyos gyaloghintóba és díszes kíséretével útnak indult. Katonák hosszú sora előtt haladt a királyné apja királyságának fővárosa felé. Lassan elhagyták Kapilavasztut, majd a menet rövidesen megérkezett a Lumbiní-ligetbe.

Gyönyörű tavaszi napfény ragyogta be a vidéket. A Lumbiní-liget azon a vidéken található a Himalája lábánál, amely ma Nepál déli határterülete. Akkoriban édes illatot árasztó virágokkal volt tele, s a madarak ezreivel a fák ágain, amelyek vidám énekükkel túlharsogták a ligeten át csörgedező patak szelíd csobogását. A földből hatalmas árnyat adó fák bújtak elő, mintha ők is osztozni kívánnának az általános örömben. Minden fa virágözönben pompázott, tövüktől az ágak hegyéig, a virágzó ágak között pedig ötszínű méhek raja dongott, díszes madarak serege röpködött. A növények színpompája és a zsongító hangok csodás egyvelege lenyűgözte a királynét. Az egész Lumbiní-liget olyan volt, mint egy égi kert, vagy mint egy nagyhatalmú király vigalomra felkészített mulató csarnoka.

Mivel a liget jó pihenőhelynek ígérkezett, a királyné kérte, hogy álljanak meg egy kis időre. Májá kiszállt a gyaloghintójából, hogy szemügyre vegyen egy különlegesen pompás fügefát. Hét húga közül a legfiatalabb Pradzsápatí volt mellette, rá támaszkodva lépkedett a ligetben. A fák feléje hajtották illatozó ágaikat. Egy fenséges szálafa – érezve a nagy pillanat közeledtét – maga nyújtotta le ágait, hogy a királyné belekapaszkodhasson. Májá megragadta az ágat és e pillanatban elindult a szülés. A kísérő sokaság leplet vont köré, s miközben ő állva szült, visszavonultak. Kis idő múlva – anélkül, hogy a királyné bármilyen fájdalmat érzett volna – jobb oldalán kilépett testéből a gyermeke. A gyermek aranyos fényben tündöklő testét az istenek fogták fel egy finomszövésű aranyhálóban, így az nem érintette a földet. Az égből hűvös és langyos vízsugár hullott alá, hogy még tisztábbra mossa a Bódhiszattvát és édesanyját. Az istenek felmutatták a szennyezetlen és ragyogó gyermeket, majd így szóltak Májához:

– Légy boldog királyné! Íme, méhed drága gyümölcse!

Ugyanebben a pillanatban látta meg a napvilágot Jasódhará Dévi, a Bódhiszattva későbbi felesége és Ánanda, unokatestvére és leghűségesebb tanítványa. Ekkor született hű paripája Kanthaka és lovásza, kocsihajtója Cshandaka. Ekkor hajtott ki a szent fügefa, a bódhi-fa is Uruvélában, amely alatt később a Buddha rátalált a megvilágosodás útjára.

Ekkor valamennyiük ámulatára az aranyhálóról a gyermek lelépett és szilárdan megállt a lábán. Mintha a mindenség egyetlen síksággá változott volna, pillantása bejárta a világok ezreit, így szétnézve láthatta, hogy nincs hozzá fogható lény a földön. Ezután minden segítség nélkül hét-hét lépést tesz mind a négy égtáj irányában, mígnem visszaérkezett oda, ahonnan elindult. Léptei nyomán tündöklő lótuszvirágok fakadtak. A gyermek a négy világtájon végigtekintett és oroszlán ordítást hallatott:

Én vagyok a legelső a világon, én vagyok a legnagyobb a világon, nincs senki hozzám fogható. Ez az én legutolsó születésem. Én véget vetek a születés, öregség és halál szenvedéseinek."

A világok megremegnek, a világtérségeket csodás fényesség sugározza be, virágeső hull alá az égből, vakok látnak, süketek hallanak, bénák járnak, hangszerek maguktól megszólalnak, vadállatok megszelídülnek.

forrás: https://adrot.hu/buddha-szuletese/